Am avut un vis într-o noapte:
mergeam pe o plajǎ, iar Domnul pǎşea alǎturi de mine.
Paşii mei se imprimau în nisip, lǎsând o urmǎ dublǎ:
una era a mea, cealaltǎ a Lui.
Atunci mi-a trecut prin minte ideea cǎ
fiecare din paşii noştri reprezintǎ o zi din viata mea.
M-am oprit ca sǎ privesc în urmǎ
şi-am vǎzut toti paşii noştri ce se pierdeau în depǎrtare,
dar am observat cǎ în anumite locuri
în loc de douǎ urme nu mai era decât una singurǎ.
Am revǎzut filmul vietii mele: ce surprizǎ!
Locurile în care nu se vedea decât o singurǎ urmǎ
corespundeau cu zilele
cele mai întunecate ale existentei mele:
zile de neliniste şi de rea vointǎ,
zile de egoism sau de proastǎ dispozitie,
zile de încercǎri şi de-ndoialǎ,
zile de nesuportat,
zile în care şi eu fusesem de nesuportat.

Şi-atunci, întorcându-mǎ spre Domnul,
am îndrǎznit sǎ-I reproşez:
-Totuşi, ne-ai promis cǎ vei fi cu noi în toate zilele,
de ce nu Ţi-ai pǎstrat promisiunea?
Iar Domnul mi-a raspuns:
- Iubitul meu, zilele pentru care n-ai vǎzut decât o urmǎ de paşi pe nisip
sunt zilele în care Eu te-am purtat pe brate!

-Mary Stevenson

One night I dreamed I was walking along the beach with the Lord.
Many scenes from my life flashed across the sky.
In each scene I noticed footprints in the sand.
Sometimes there were two sets of footprints,
other times there were one set of footprints.

This bothered me because I noticed
that during the low periods of my life,
when I was suffering from
anguish, sorrow or defeat,
I could see only one set of footprints.

So I said to the Lord,
‘You promised me Lord,
that if I followed you,
you would walk with me always.
But I have noticed that during
the most trying periods of my life
there have only been one
set of footprints in the sand.
Why, when I needed you most,
 you have not been there for me?’

The Lord replied,
‘The times when you have
seen only one set of footprints in the sand,
is when I carried you.’

-Mary Stevenson

Egyszer egy ember álmodott, hogy a homokban jár, Isten mellett.
Előre lépve azt látta, hogy háta mögött dupla nyomokat hagy.
Az egyik az Istené volt, a másik pedig a sajátja.
Az ember megértette, hogy minden lábnyom egy napot jelent az életében.
Akkor megállt, és visszanézett a lábnyomokra.
Azt vette észre, hogy voltak egyes szakaszok,
ahol csak egy lábnyomot látott kettő helyett.
Visszatekintett egész életére.

Nagy meglepetés érte: életének abban a szakaszában,
ahol csak egy lábnyomot látott, szomorú napjai voltak.
Azok a napok tele voltak aggodalommal,
türelmetlenséggel, magánnyal, rosszindulattal és fájdalommal.

Akkor az ember szemrehányóan fordult Isten felé:
"Te azt ígérted, hogy mindennap velünk maradsz!
Miért nem tartottad meg ígéretedet?
Miért hagytál egyedül az élet rossz perceiben,
azokon a napokon, amikor szükségem lett volna rád?"

Isten mosolyogva ezt mondta:
"Kedves fiam, egy pillanatig sem hagytalak el.
Mindig szerettelek, és szeretni foglak.
Azok a lábnyomok, amiket életed nehéz napjain látsz, az enyéim...
Akkor ölben vittelek téged."